Épp ma olvasom.
Egy blogger bejelenti, hogy kiszáll a mókuskerékből, megvallom joggal, mert nincs a szerkesztőségnek semmi jele a NOLblogon. Teljesen igaza van, mert a szerkesztő nem reagál érdemben semmiféle bejelentésre, kérdésre, kérésre. Mintha nem is lenne, tehát nincs is ténylegesen…
Egy másik blogger viszont hiányol egyfajta etikai kódexet, ami szabályozná a megjelenő postok, kommentek hangvételét, illetve a bloggerek kilétének a publikusságát… Megjegyzem a publikusság kizárólag a bloggeren múlik, főleg akkor, ha a nickje a saját neve...
A másik jelentős nézeteltérés abból áll, hogy némely blogger fenntartja magának a jogot, hogy bárkit bármikor „lekommunistázzon” ha a nézetei nem azonosak az övével, egybemosva azzal az utalással is, hogy cinkos a „kommunizmus” nevében elkövetett bűnökben… Viszont nagyon gavallérosan átsiklik, a „liberális” illetve „nemzetiszocialista” bűnökön, nagy szemeket meresztve, hogy olyanok nem is voltak…
Arra is felhívnám a kedves „kommunistázó” blogtársak figyelmét, hogy már huszonkét éve, lásd mégegyszer 22 éve nem szocializmus van, mert kommunizmusnem is volt magyarországon. Jó lenne, ha valaki virítana valami jobbal, azon kívül, hogy nem kell útlevél az unióban….
Az, hogy a Népszabadság, és vele együtt a blogfelülete jobb, vagy bal oldali, teljesen irrelevens, mivel pluralizmus van ugye, tehát csak a post írójának a joga, (és esetenként kötelessége a moderálás) természetesen politikai , világnézeti hovatartozása szerint… ( Mondjuk arra kíváncsi leszek, mikor nevezik át Nemzetszabadságnak?) Ez vonatkozik a személyére dehonesztáló kijelentésekre is… Az már önérzet kérdése, hogy valaki odamegy folyton, ahol nem szívesen látják…
Én még ott sem kommentelek szívesen ahol a kommentek előmoderáltak, mivel az nem párbeszéd… Az a baj, hogy akkor derül ki, mikor már elküldöm a kommentet…
Azt is sokan kifogásolják, hogy csak pár szerző van a kiemeltek között, akik forognak, ráadásul a legérdektelenebb írásokkal… Ez is igaz én is így látom, viszont a szerkesztők nem elérhetők, így nem is lehet a miértekre rákérdezni . (ügyes)
Mindent összevetve, jó kis paláver alakult ki, de semmi baj mert mindenki mondhatja a magáét, ki irodalmi, ki meg alpári stílusban… Kedves bloggertársaim, az etika az egy íratlan szabály, ha leírnánk akkor törvénynek hívnák, viszont íratlanul sokszor erősebb mint a törvény… Tehát maradjunk az íratlannál, és mindenki döntse el, hogy mit, és hogyan ír le… Előbb vagy utóbb kiderül hogy az irodalmi vagy az alpári az életképesebb… Bármelyik nyer egyet tehetünk, levonjuk a konzekvenciát, és lépünk, vagy nem lépünk .


Hozzászólások
Eddig 28 komment érkezett (
)
1.
Atlasz
2012. 01. 30. 15:55
Nagyjából rendben van, ismét eredetit írtál (a nácizás kihagyását a felsorolásból reklamálja más).
"A másik jelentős nézeteltérés abból áll, hogy némely blogger fenntartja magának a jogot" mondod, - pedig a jog írásos műfaj, írott szabály. Az egyéni érdek, az egyéni ízlés és az önérvényesítés vágya még az általad az írott szabályoknál is erősebbnek mondott etikai korlátokat is elsöpri: hiszen szövegalkotási gyakorlat kérdése, hogy a MOSZAT-tal vagy bármi mással igazolja valaki saját durvaságát, etikátlanságát, stb.
A szerki szfinksz, én meg csak szböfögök... .
(Belinkelhetted volna Gordont, így lett volna teljesebb. Igaz, hogy egész sorozat hasonló tartalmú linket is be lehetne illeszteni.
2.
lord
2012. 01. 30. 16:06
Ahány blogger, annyiféle...
Többéves ittlétem alatt, már bennem is felmerült, hogy abbahagyom az írogatást, de nem azért mert valaki alpári hangon szólt volna hozzám, vagy a szerkikkel lett volna bajom.
Az alpári hangok elkerülnek, vagy nem veszem észre...
A szerkikkel meg úgy vagyok, hogy nem nekik írom a blogomat. Biztosan megvannak nekik azok a főnöki előírások, melyek alapján kapják a fizetésüket, eltartják a családjukat, így aztán oda se figyelek mit csinálnak, vagy nem.
Az utóbbi időkben kétségtelenül csökkent az aktivitásom, és ha abbahagyom a blogolást, annak csak az lesz az oka, hogy meguntam azt.
Meguntam, és elénekelem:
"Meguntam az életemet,
felmegyek Budapestre!
Kicsínosítom magamat,
a fejemet jól fel tartom,
majd' valaki belém szeret,
odalenn a Duna parton!"
3.
Kokó (szerkesztő)
2012. 01. 30. 16:17
Atlasz, igyekeztem nem nevesíteni, mert nem az a lényeg...
A meggyőződésemet azért átengedtem a poston, mert védik ők is az övéket...
Lordom, nekem van egy olyan elképzelésem, legalábbis többször tapasztaltam az élet más területein is, hogy vannak olyan fazonok, akik előre felelnek meg azoknak a kívánalmaknak, amiről azt gondolják, hogy majd elvárják tőlük...
4.
Kokó (szerkesztő)
2012. 01. 30. 16:22
Előre is elnézést kérek, kedves hozzászólók, de csak reggel tudok jelentkezni újra, mert dolgozni kell mennem....!
5.
ejmiakő (látogató)
2012. 01. 30. 16:23
Koko, itt szocializmus sem volt.Az ugyanis proletárdiktatúra lett volna a pártmaffia diktatúrája helyett.
Amúgy meg mit akartok egy blogfelületen, ahol 1 nap alatt vagy 5-en hajlandóak meghamisított idézetböl élni. Szanyival az élen.
6.
Nyifu1
2012. 01. 30. 16:25
..., tudod: - Van az a "Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje!" efektus, ... s mindenki baglyot lát a másikban ... !
- pedig, ha a tükörbe nézne!
........................................
Folyik a kúltúrharc "szinte minden szinten( Akadémiai- és alpári ), s minden nemes és nemtelen eszközzel a Sznobok és a Szalonnaszagúak, a Becstelenek és a Becsesek, a Hazafiak és a Hazátlanok, a szertők és az utálók között ....
- De éccör akkor is győzni fognak a röndös embörök, a nem röndös embörök fölött!!
7.
harunalrasid HCJD
2012. 01. 30. 17:00
ez egyfajta vetésforgó...úgy évenként előfordul egy ilyesfajta "lázadás".
sok eredménye nem volt és nem is lesz.
ködpofozás.
8.
Marijja
2012. 01. 30. 17:09
Kokó (szerkesztö)
Nem vagyok régóta jelen itt, de sokszor álmélkodom a szerkesztés egyoldalúságán
ill. semmittevésén.
9.
maxval bircaman
2012. 01. 30. 17:09
Én is már lassan elkezdem írni etikai kódexemet... Ez még csak a piszkozat:
1. Mindenki egyenlő, kivéve Borókait, aki egyenlőbb.
2. A marxizmus annak borókai értelmezésében maga a tiszta tudomány, aki kételkedik, az elmebeteg.
3. Minden szabadságjog garantált, visszaélni vele azonban nem lehet. Azt, hogy mi a visszaélés Borókai dönti el egyedi mérlegelés alapján.
4. Február 30-t Borókai Napnak nyilvánítjuk, e napon köszönjük meg Borókainak, hogy feltalálta a meleg vizet.
5. Aki beszól, azt Borókai beperli.
10.
Marijja
2012. 01. 30. 17:12
7. harunalrasid
Ködpofozás, vagy szélmalomharc???
Ebben a qrva nagy demokráciában mi a teendö???
11.
Nyifu1
2012. 01. 30. 17:18
9. maxval bircaman
2012. 01. 30. 17:09
Rigáto-Navigátőr elvtársat ki ne felejtsd, ... éppen most találnak egymásra!
..., meséli el, hogy a Funyi micsoda EZ+AZ! ....
:)))
12.
raptor
2012. 01. 30. 17:41
10. Marijja
Drága Tesó!
Eccerű a helyzet! Minden bloggerínának, bloggernek be kellene állítania, h csak bejelentkezett felhasználók írhassanak kommentárt!
Mindig azokkal van a gond, akik "látogató"k ! Ők, egyik sem az érdemi hozzászólás miatt, hanem a post szétverése, mások gyalázása miatt jönnek ide!
Gondolom, h nem kell őket felsorolni??
Ha meg bejelentkezik, könnyű spam-re tenni őket és máris nincs terük mocskolódni!
Hál'Istennek bejelentkezni már nemigen tudnak, mert azért majdnem mindegyik ki van tiltva!
Szerintem ez az egyetlen megoldás!!
13.
ejmiakő (látogató)
2012. 01. 30. 17:52
12. raptor
2012. 01. 30. 17:41
megszólalt egy "liberális".
14.
raptor
2012. 01. 30. 18:12
13. ejmiakő (látogató)
Pontosan Te vagy az egyik, akit nem akartam megnevezni!
Miért nem jelentkezel be?
15.
aLEx
2012. 01. 30. 19:35
Tetszett az írás, nyomtam rá egy pluszt.
Az nem a Szerki hibája, hogy sokszor kulturálatlanok, közönségesek, alpáriak vagy netán szándékosan rosszindulatúak vagyunk a másikkal szemben és perverz élvezetünket leljük a másik munkájának és örömének a szétverésében. S tesszük ezt a véleménynyilvánítás szabadsága jegyében.
Megjegyzem, a blogger, aki nekiállt az én blogomat szétverni, bejelentkezett felhasználó volt. Közöttünk is vannak ilyenek. Miért engedjük meg?
16.
aLEx
2012. 01. 30. 19:57
És még csak annyit sem mondtam, hogy az én emberem rosszindulatú volna. Más véleménye szerint tök jól ki lehet jönni vele. Biztos így van...
De miért akarjuk a másikat beledöngölni a sárba az erőszakos véleményünkkel. És ha valaki azt mondja, bocsi, de én erre nem vagyok kíváncsi, akkor miért nyomakodunk csak azért is? Mintha ezen múlna a szólásszabadság és a demokrácia.
Szóval biztos ki lehet jönni vele. Ha nem mondok semmi olyat, amibe bele lehetne kötni. Vagy ha eltűrök mindent az ilyenektől. Akkor ki lehet jönni velük. Akkor biztos. Értitek?
Biztosan nem rosszindulatú, csak megmakacsolta magát. Tudja, hogy árt nekem, de hisz azért is csinálja. Tiszta sor. Ez az, ami ellen nem véd semmi! A Szerki sem.
Hiába írom azt neki, ba...meg, hülyék voltunk, de felejtsük már el! Töröld má' azt qrva posztot, mert ártasz vele nekem! NEM!!! Mert őt megilleti az általa értelmezett szólásszabadság. Ami azt jelenti, hogy kereshetővé teszi a nevemet egy csomó gusztustalan jelzővel megspékelve.
Szóval ezek az alantas ösztönök a demokrácia deficites világban. És akkor még cinikusan azt mondja, honnan tudjam én, hogy ez neked a rendes neved? Nem hiszem el, hogy ez a te rendes neved!
Vagyis én bitorolom valakinek a nevét itt a NolBlogon és más nevén provokálom a usereket, hogy őt plakátolják ki, ne engem. Logikus nem?
17.
aLEx
2012. 01. 30. 20:00
Olyanok vagyunk, mint Gyurcsány volt az ő idejében, illetve amilyen Orbán most. nem engedünk a másik oldallal szemben! Beletapossuk a sárba!
Teljesen mindegy, hogy kicsoda, micsoda, még talán az is, hogy mit mond, csak az a lényeg, hogy ellenfél legyen és legyen mit rúgni belé. Mert erre van szükségünk. belerúgni a másikba.
Kiélni az elfojtott agressziónkat.
Ezt látom a közösségi weboldalak problémájának.
18.
Fannyvár
2012. 01. 30. 20:39
kedves Kokó
időnként kialakul a paláver, aztán alábbhagy a harci kedv :) Hullámzanak a kedélyek (is).
Gordont sajnálom, próbáltam nála is reflektálni a témában, viszont érdekes ez a mostani felbuzdulás...vajon mi indította? Na nem ragozom, elemzem, a jelenség fel-feltörő okait.
Minden a jobbért van! Mondja az amerikai közmondás :))) Reméljük át lehet, át tudjuk ültetni honi törekvéseink mozgatórugóinak magyarázataira is
Mindannyiunk érdekében :))
üdv-.
Fanny
19.
Kokó (szerkesztő)
2012. 01. 31. 8:30
Ejmiakő, a mostani pártmaffiához képest azok Karthauzi apácák voltak... Legalább a látszatát megőrizték annak hogy proletárhatalom van...Ha meg azt hiszed, hogy ezek nem a pénzre mennek, akkor nem tudlak komolyan venni... Ugyanolyan vazallusai a pénzvilágnak ők is, mint az összes többi, csak egy kis "nemzeti önérzettel" szedálnak benneteket, és az eltakarja előletek az igazi célt...
Te is csak azt látod meg ami esetleg téged igazol, a többi tényt figyelmen kívül hagyod...
Funyi, ha az alpári stílust választod, akkor ne fáradj a kommentekkel...!!!
Effendi, én is úgy gondolom, ez is egy bizonyos moderáció a szerkik részéről, tulajdonképpen zseniális megoldás...Ha valami ellen nem tudok tenni, azon nem problémázom...
Marijja 7,: Választhatunk... ...Vagy, ....Vagy....:-))
Max, azért Te sem mész egy kis demagógiáért a szomszédhoz, nagyon sok 'ex katedra' kijelentésed nem állja meg a helyét...
Rapti, mindig jönnek újak... Ha tiltasz, kitiltod az esetleges jó gondolatokat is...Sokáig voltam én is látogató, nekem sem esett jól ha meg sem jelent a kommentem az ilyen miatt...
20.
Kokó (szerkesztő)
2012. 01. 31. 8:39
Sándor, nem tudom átérezni teljesen a gondodat... Ahhoz nekem ismertnek kellene lennem, hogy ilyen rágalom az ingerküszöbömet birizgálja...Egy hessintés és kész...
Minden ember érzékenysége más jellegű, de ha ezt deklaráljuk, az egy új támadási felületet jelent...
Amikor az ember megjelenteti az írását, tudomásul kell vennie, hogy lesz aki rárepül, és nem mindig korrekt módon... Embere válogatja...
Az én önvédelmi rendszerem az, hogy kiröhögöm...Ezt vagy jelzem is, vagy csak magamban....
21.
Kokó (szerkesztő)
2012. 01. 31. 8:41
Pontosan, Fanny, pontosan...:-)))
Nem véletlen hogy egykerékre jár az agyunk...
22.
sünbölény
2012. 01. 31. 8:44
Tisztelt bloggertársak!
Elnézést kérek, amiért ezt a kommentemet mindkét összekapcsolódó és nagyjából egyidejű bejegyzéshez hozzáfűzöm - "Borotai Sándornál" és "Kokónál" - de úgy látom, mintha a spanyolviaszt hiányolnák néhányan, amire azonban sokan nem mutatnak rá, talán mert spanyolviasz. (Vagy csak szokás szerint nem látok a szememtől, de ebben az esetben kérem, hogy tekintsétek tárgytalannak a fontoskodásomat.)
Sok zsákutcám és felesleges kavarodásom megtapasztalása után már én is azt állítom, hogy a megoldás mindig is az orrunk előtt volt és van. Azt a moderálási beállítást javaslom én is, hogy (1) "bárki kommentelhessen", (2) gépi email értesítés minden kommentről és (3) az első megengedhetetlen reakció után a moderálandók közé szűrni az elfogadhatatlanul reagáló IP címét, annyiszor, ahányszor új címről próbálkozik és (4) manuálisan törölni a kommentjeit. (5) Később, ha valami csoda folytán normális reakciót mutat, átengedhető és ha tartósan megváltozott, még a szűrési listáról is levehető. (6) Amíg elfogadhatatlan, addig vitatkozásra is alkalmatlan, másokkal beszélgetve reagálhatunk a jelenségére, de nem kell hozzá szólni, bárhol is botlunk bele. (7) Ha nem muszáj, ne forgolódjunk arrafelé, ahol gyakran előfordul, ahol adnak a szavára és "jól tartják".
A sérelmezhető bejegyzések felett nincs hatalmunk. Nanoméretű közszereplőként legfeljebb a bírósághoz fordulhatunk a hamis tényállításokból következő hitelrontás miatt és kártérítést követelhetünk akár a NOL-tól is, amiért a bizonyítható reklamációnk ellenére önállóan lehetővé teszi és működteti a megrágalmazásunkat a nagy nyilvánosság előtt. (Ezt még az álnév használatunk sem zárja ki, ha elég sokat használtuk ahhoz, hogy az aprócska "márkajelzésünk" legyen.)
Azt javaslom, hogy perelendően súlyos és perelhetőnek látszó esetben határozottan és világosan (és dokumentáltan!) reklamáljunk a szerkesztőségnél, a szerzőnél és követeljünk helyreigazítást.
Utálatos dolog mások felelőtlensége vagy arcátlansága miatt fáradoznunk, de sajnos az ilyen fáradozás sem kerülhető el, amíg élünk. (A hivatalok és a szolgáltatók hibái miatt is mindig nekünk kell intézkednünk.)
Amit ne tegyünk... Nem javaslom, hanem csak kérem: "ne adjunk mammutot a trollok alá" és ne öncsonkítással próbáljuk meg zsarolni az ezen hahotázókat. Ha csak olyasmit publikáltunk ami a szívünkből szólt, akkor az igazság, az olvasóink és a látogatóink ellen való bűn a Nekik szánt fontos üzenet eltörlése. Még az önmagát felgyújtó buddhista szerzetes sem vonja vissza a tanításait és nem is könyveket éget. ("lótetű" barátom pl. elhagyta a NOL-t és máshol tartotta hozzáférhető állapotban az agyrémeit.)
Bocs' a hosszú "beékelődésért".
23.
aLEx
2012. 01. 31. 10:21
RE: 20. Kokó (szerkesztő), 2012. 01. 31. 8:39
"Ahhoz nekem ismertnek kellene lennem, hogy ilyen rágalom az ingerküszöbömet birizgálja..."
Szerintem egyáltalán nem kell ismertnek lennem ahhoz, hogy valami az önérzetemet bántsa. Nincs ilyen összefüggés.Azzal az ember csak ámítja magát, hogy "úgyse ismer engem senki", hadd köpködjenek!
Csak egy példa. Munkahelyet akarok változtatni, elküldöm az önéletrajzomat. A HR Manager meg beüti a Google keresőbe a nevemet és mit adj' isten mit ad ki? A "barátunk" blogját, amelyet abban a hiszemben írt meg, hogy a szólásszabadság szabadságharcosa. A HR Manager meg természetesen nem ismer, így a rólam állított sok hazugság jó eséllyel meghallgatásra talál.
"Minden ember érzékenysége más jellegű, de ha ezt deklaráljuk..."
Teljesen igaz, de miért kell ezt deklarálni? Miért nem érezzük magunkra nézve kötelezőnek azt a fajta hozzáállást, hogy a vitapartnerünket eleve érzékenynek tekintjük?
Csak megkérdezem... Természetes, hogy hölgyekkel udvariasan viselkedünk és például nem káromkodunk. Holott azt sem tudjuk, hogy érzékeny-e az ilyesmire vagy tolerálja az alpári viselkedést.
24.
Kokó (szerkesztő)
2012. 01. 31. 10:36
Sándor félreértettél, csak azt írtam le, én hogyan reagálom le a hasonló helyzeteket, ezzel együtt tudomásul veszem hogy más másképp. Pont az önvédelmi technikámra világítottam rá...
Természetesen a saját ügyedben magad döntesz, nekem csak annyi dolgom van vele, hogy egy színnel kevesebb lenne a palettán, ha elmennél...
Mindig elolvaslak, de általában csak akkor kommentelek, ha valamivel nagyon, vagy egyáltalán nem értek egyet....
25.
lehar
2012. 01. 31. 10:46
23. Borotai Sándor
Engedje meg, hogy idézzek egy az ön írásához (Harakiri a NolBlogon) érkezett hozzászólásból:
3. tarski
2012. 01. 29. 13:42 írta:
..."Egy szeméttárolóba, mint ez a Nolblog, csak szemetet érdemes lepasszolni!!!"
Ezzel a kijelentéssel úgy gondolom, nevezett kommentelő nem egy, de több tucat itt jelenlévő bloggert sértett meg. Tessék egy kicsit ízlelgetni a mondatot. Én úgy értelmezem, hogy amennyiben a Nolblog felülete hulladékgyűjtő, az ide író emberek hulladékok, akik értelem szerűen csak hulladékot képesek produkálni.
Hogy ennek milyen hatása lehet pl. egy munkahely változtatás esetén, azt ön szépen levezette.
Mivel az én interneten megnyilvánuló érzékenységem kb. a rinocéroszéval egyenlő, köpök az ilyen szövegre, de elképzelhető, hogy több éve (nem több hónapja) itt bloggoló társaim valamelyikét kellemetlenül érinti.
A leírtakat átgondolásra javaslom, addig is maradok tisztelettel: lehar
26.
aLEx
2012. 01. 31. 10:46
OK, és köszönöm a véleményedet!
27.
aLEx
2012. 01. 31. 11:01
RE: 25. lehar, 2012. 01. 31. 10:46
Kedves Lehar! Önnek igaza van! Magam is éreztem ezt, amikor olvastam a hivatkozott hozzászólást. Úgy gondolom, hogy saját magamnak is és szerintem mindnyájunknak önkritikusan és sokkal nagyobb önfegyelemmel kellene viszonyulni ezekhez a kérdésekhez! Nem árt például újra elolvasni egy-egy beírást vagy hozzászólást, mielőtt entert nyomunk.
A saját sérelmeink sokszor nem jogosak és érzelmi alapon bizony mi is hajlamosak vagyunk hibákat elkövetni és a másikat indokolatlanul bántani. Éppen ezért én úgy gondolom, hogy mindig késznek kellene lennie az embernek elnézést kérnie a másiktól az esetlegesen elkövetett hibákért! Következésképpen én nyitva hagyom a lehetőséget arra, hogy jómagam is elnézést kérjek akár ZorróAsztertől is, mert a helyzet elmérgesedéséért engem is terhel felelősség. Azaz tehát legalább a jószándék megvan bennem.
Ma reggel is küldtem egy békülékeny hangú levelet ZorroAszternek. Nem tudom, hogy elolvassa-e, de ha igen, akkor már csak a nyakasság dolgozhat benne.
28.
Kokó (szerkesztő)
2012. 01. 31. 15:39
Árpapa, töröltem mert kérted, de ezúton is jelzem, hogy vettem az üzenetedet...:-)
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.